A TÉBLÁB Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak szüleiből és barátaiból 2002 őszén alakítottunk egy szülői csoportot, a Tébláb Szülők Csoportját, azaz a TSZCS-t, Budapest 18. kerületében.

Azzal a céllal alakultunk, hogy a közelgő Tébláb Alapítványi bálon el tudjunk táncolni valamit. A táncolás annyira megtetszett a csapatnak, hogy utána is együtt maradtunk és azóta is folytatjuk a magyar néptánchagyományok  ápolását. Alapítóink között voltak, akik már rendelkeztek régebbi táncos múlttal, vagy táncházas tapasztalattal, de a többség teljesen a nulláról kezdte. Sokan csatlakoztak azóta is hozzánk, mert kivételesnek tartják, hogy középkorúak számára is lehet olyan hasznos elfoglaltságot, társas együttlétet teremteni, amelyben mindenki jól érzi magát, testet-lelket edzve.A táncpróbákon kívül lelkes csapatunk segít a Tébláb programokon; vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat szervezünk, segítettünk ruhavarrásban, hímzésben, csoportok kísérésében, a kislányok, kisfiúk öltöztetésében, a copfok megalkotásában, zsíros kenyér kenegetésében stb.Az Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Tébláb Fesztiválon hagyományosan részt veszünk. Régebben csak gyermekeinkért izgultunk, de mióta mi is fellépő táncosok lettünk magunkért is izgulhatunk. Minden évben főzünk a gyerekeknek, magunknak és a vendég együtteseknek bográcsban valami finomságot. Először csak a Tébláb-os gyerekeknek főztünk, ami nem kis dolog, mert több százan szoktunk lenni, mára már vidékről jött vendég együttesek is kérik a segítségünket. Rendszeresen szervezünk edzőtábort Vértesboglárra a Pro Vértes Alapítvány Boglártanya nevű erdei iskolájában, ahol kicsik-nagyok megtalálják az érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságot.Minden évben megrendezzük a Locsolóbált, ami 250-300 fő részvételével zajlik, felelevenítve a Húsvéti népszokásokat, tojásgurítás, csirkeverés és egyéb mókás programokkal fűszerezve az együtt töltött időt. A Rózsa táncház törzstagjának számít társaságunk. Összetartó, jó kis csapat lettünk, szabadidőnkben a táncoláson kívül is szívesen vagyunk együtt.

2009-ben fogant meg az egyesületi lét gondolata és 2010 januárjában lett bejegyezve a Kikelet Hagyományőrző Közhasznú Egyesületet, ami jogi lehetőséget biztosít a számunkra céljaink megvalósításához. Elmondhatjuk, hogy ez egy teljesen alulról építkező kezdeményezés, akik önerőből már eddig is sokat tettek a 18. kerület gyermekeiért, a néphagyományok terjesztéséért, ápolásáért. Budapest 18. ker. Kondor Béla Közösségi házban kezdtünk táncolni, később a Don Bosco-ház majd a Karinthy Gimnázium aulája, a későbbiekben a Bókay-kert, jelenleg a Bókay Iskola ad otthont.

 

Elérhetőségeink:   06 20 334 38 85 Vörösné Éles Csilla elnök