Gorácz József

igazgató, néptánc tanár


teblab@gmail.com

Gimnáziumi tanulmányaim elvégzése után elkezdtem gyerekeket néptáncra tanítani és megalakítottam Jászfényszarun az Iglice Gyermeknéptánc Együttest, akik azóta is sikeresen működnek. Egy év sorkatonai szolgálat teljesítése után, felvételiztem a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző karára, ahol a harmadik évfolyamot már egyéni tanrenddel végeztem, mert hivatásos táncosként munkába álltam a Magyar Állami Népi Együttesben. Párhuzamos képzésben beiratkoztam a Magyar Táncművészeti Főiskola levelező tagozatára. A másoddiploma megszerzése mellett Szolnokon egy magángimnáziumban tanítottam, majd ugyancsak Szolnokon egy művészeti iskolában lettem óraadó tánctanár. Pár évvel később felkerültem Budapestre a Tébláb Művészeti Iskolába, ahol főállású tánctanárként dolgozom jelenleg is. A Téblábban én látom el az igazgatói teendőket is, ezért a Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatás Vezetői Szakán megszereztem a harmadik diplomámat is. Heti szinten kb. 350 gyermeket tanítok a Magyar nép táncaira, játékaira, szokásaira. Jelenleg félállásban tanítok még a Szent Lőrinc Katolikus Iskolában, testnevelési órák keretén belül néptáncot 6 évfolyamban. 2016-ban Budapest XVIII. Kerületének képviselő testülete, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Művelődésért díjjal jutalmazta a kerületben végzett szakmai munkám.

6 éves korom óta folyamatosan táncolok, jelenleg aktívan a Jászság Népi Együttesben. Szeretek emberekkel dolgozni, és úgy érzem képességeimet a tanításban tudom leginkább kamatoztatni…