Énekesné Cserna Krisztina

néptánc tanár


enekesnecsernak@gmail.com

1968. Szeptember 11-én születtem. Gyermekkorom óta foglalkozom a mozgással. Hat évig versenyszerűen teniszeztem majd versenytáncoltam. 1988-ban kerültem a Válaszút Táncegyütteshez ahol évekig meghatározó tagja voltam a csapatnak. Számos belföldi és külföldi fesztiválon vettünk részt. 2000. szeptemberétől dolgozom a Tébláb Alapfokú Iskolában mint néptáncpedagógus. 2004-2008 között végeztem a Táncművészeti Főiskola néptánc pedagógia szakán. A Téblábon kívül tanítottam több óvodában illetve iskolában is ahol a Nat-ba beépítve szerepelt a néptáncoktatás. Jelenleg is félállású alkalmazásban vagyok a Téblábon kívül a Csontváry K.Tivadar ált. Iskolában ahol 1-6. évfolyamon tanítom a néptáncot. A modern társadalomban a közoktatás feladata, hogy felkészítse a tanulókat leendő munkájukra, hozzásegítse őket az alapműveltség megszerzésére. Valamennyiünk feladata ennek elősegítése, megteremtése, tanítson akár matematikát, irodalmat vagy éppen néptáncot. Fontos, hogy amit a népi hagyományok, a játékok, a népdalok a tánc tud nyújtani azt értékként kezeljük! Úgy gondolom, a néptánc, a mozgás, a ritmus, a zene valóban egy komplex művészet,
„Mindenhez van jogom hát játszom,
Föntról gyereknek,
Lentről embernek látszom.”
/Ratkó József: Groteszk/