XVII. Tébláb Nemzetközi Néptáncfesztivál

A 2008-2009-es tanév az iskola működésének tizedik éve, melyet szeretnénk méltó módon megünnepelni. Az immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő Tébláb Nemzetközi Néptáncfesztivál egy ilyen lehetőség számunkra. Több hazai és határon túli meghívott együttes mellett kiemelt vendégünk lesz a Kazanból érkező Szcsasztlivoje Gyetsztvo táncegyüttes, akikkel tavaly egy tatárföldi fesztiválon ismerkedtünk meg.
A XVII. Tébláb Nemzetközi Néptáncfesztivál április 30-tól május 4-ig tart, melyre nagy szeretettel várunk minden érdeklődő kerületi lakost. Ízelítőül a programokból:
A május 1-jei rendezvények minden évben kiemelt fontosságúak számunkra. A Bókay Kertben idén is két különböző színpadon lesz látható a Tébláb és vendégei.
Május 2-án egy egész napos rendezvény lesz, melynek szintén a Bókay Kert ad otthont. Ezt a napot a XVIII. kerületi Ifjúsági Sport és Szabadidős Műhely és a Szeretve Tanulni Egyesület által szervezett programsorozat is gazdagítja. Baráti társaságoknak bográcsozásra is lesz lehetőségük. A napot hajnalig tartó táncház zárja majd.
Május 3-án kapcsolódunk a Hegedűs Róbert nevével fémjelzett sportnaphoz, melyet a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete szervez. 17:30-tól a Pestszentimrei Sportkastélyban „A 10 éves Tébláb Iskoláért” címmel, neves előadóművészek közreműködésével gálaműsort rendezünk. A fellépők között szerepel Bognár Szilvia Emerton-díjas népdalénekes, Csík János és barátai, a Jánosi Zenekar, a Juhász Zenekar Szabadkáról, BaHorKa énekegyüttes, a Sturcz Quartett, a Botafogó Táncegyüttes és még sokan mások. A jótékonysági gálaműsort meglepetésekkel tarkított bál követi.
Reméljük, hogy a Tébláb nem „csak” iskola, hanem egy olyan civil közösségi tér, ahol a gyerekek, szülők, pedagógusok közösen élik meg a hétköznapok és ünnepnapok örömeit.

Részletes program

Ünnepeljen Ön is velünk!